Főoldal

Ez a régi amerikai sláger: "Álmodj egy kis álmot rólam" arról szól, hogy a férfi kéri szerelmesét, búcsúcsókjuk után hajnalig álmodjon róla, míg a hajnali nap első sugarai fel nem bukkannak.


Szövegét Gus Kahn írta, zenéjét Fabian Andre és Wilbur Schwandt szerezte.
A szám első feléneklése Ernie Birchill nevéhez fűződik. Első nagy nyilvános bemutatása Ozzie Nelson és zenekarának feldolgozásában 1931-ben kerültsor. Emellett Wayne King vokáljával kis módosításokkal is megszólalt ez a szép lírai dal.

A mai is népszerű verzió szülei Mamma Cass Eliot és The Papas, majd később együtt is több feldolgozásban előadták.

Az igazi sikert a The Beautiful Shout együttes feldolgozása jelentette.

Egy sokat idézett szép szövegrészlet: “Amíg én egyedül vagyok és szomorkodom, te legalább álmodj rólam egy kicsikét. A csillagok már halványulnak, de én kitartok, kedvesem, még mindig a csókod után sóvárgok”